Trianoni békeszerződés - A béke diktátum előzményei
A Kis-Antant országok követelései
A vesztes Magyarország kiszolgáltatottsága, a nemzetiségek ügyesen előadott és határozott elszakadási törekvései, mohó területi követelései és a győztes hatalmak bosszúvágya következtében az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés lehetővé tette a nemzetiségek által kért országrészek elszakadását.
Az antant által támogatott kis-antant országok mohó vággyal vetették magukat a legyőzött Magyarországra és színmagyar területeket hasítottak le országunkból, de még ez sem volt elég.
Benes 1919. február 1.-én az újonnan alakult Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság között a Dunántúl jó részének elcsatolásával egy Ausztriát és Magyarországot elválasztó korridort kívánt létrehozni.
A Benes által kért csehszlovák- szerb korridor helye és kiterjedése. Piros szín Csehszlovákia, zöld szín Szerb-Horvát-Szlovén Királyság. A sárga szín a korridort jelzi.
A csehek szerették volna még megkapni a Balaton felvidéket, Szigetközt és
Észak – Magyarországot Vác, Miskolc és Aszaló vonaláig. A szerbek Pécset és egész Baranyát megszállták és alig akarták elhagyni. Romániának a Tiszántúlra, Debrecen, Békéscsaba, Orosháza, Makó környékére fájt a foga. Ezeket az igényeket már az antant sem fogadta el.
Az első világháború után a Párizs környéki kastélyokban került sor a béketárgyalásokra.
A győztes antanthatalmak diktálták a békefeltételeket a vesztesekkel szemben.
Magyarország bele sem szólhatott a békefeltételekbe, habár ezek súlyosan sértették az ország és a magyarság érdekeit.
A békediktátum aláírására 1920. június 4.-én, 16 óra 32 perckor került sor a trianoni kastélyban.
gróf Apponyi Albert
A párizsi béketárgyalásokra 1919. december 1.-én érkezett a meghívó, de az 1919. január 18.-án kezdődő tárgyalásokat a magyarok részvétele nélkül tartották meg, az eredményt csak kész tényként közölték.
Egy év után 2020. január 16.-án vált először lehetővé, hogy magyar delegáció is részt vegyen a megbeszélésen. A gróf Apponyi Albert által vezetett magyar delegáció hosszas munka után etnikai, néprajzi, történelmi munkák és érvek tucatjával érkezett meg
1920. januárjában Párizsba.
Apponyi három nyelven (angol, francia, olasz) elmondott védőbeszéde után mutatta be a Teleki Pál által készített térképet, az egyetlen magyarok által készített dokumentumot, melyet az antant vezető képviselőinek is bemutatott.
Vörös térkép
Apponyi Albert a tárgyalásokra egy Teleki Pál által készített, a Kárpát-medence etnikai viszonyait ábrázoló térképpel jelent meg, amin piros színnel jelölte a magyarságot.
Innen az elnevezés: “Vörös térkép”.
Volt olyan román térkép, amely – a népsűrűségtől függetlenül – azt ábrázolta, hogy az adott területen mely etnikum van többségben. Igy az igen gyéren, de főleg románok által lakott területek ( pl. a havasok) a térképen sokkal nagyobb helyet foglalt el, mint a csak pontként jelölt magyar többségű nagy városok.
Mások nem etnikai hanem gazdasági, katonai érveket vettek figyelembe. Ennek érdekében a tényeket, etnikai adatokat meghamisították, kicsiny patakokat hajózható folyóként kezelték, az új határokkal településeket vágtak át.
A béketárgyalók figyelembe sem vették a magyar küldöttség vezetője , Apponyi Albert azon javaslatát, hogy a vitatott hovatartozású területeken tartsanak népszavazást.
Lloyd George, brit miniszterelnök
A brit miniszterelnök, Lloyd George 1929-ben egy beszédében a következőképen emlékezett vissza :
” Az egész dokumentáció, melyet a szövetségeseink a béketárgyalások alatt a rendelkezésünkre bocsátottak csaló és hazug volt. Mi is hamis alapokon döntöttünk.”
A béketárgyalók 2 célt neveztek meg:
- A soknemzetiségű Magyarország helyett több nemzetállam létrehozása
- A tartós béke megteremtése.
A valóságban a békeszerződés mind a két célt felrúgta. Az új határok meghúzásával a magyarok 30%-a került kisebbségi létre, ezáltal egy helyett több soknemzetiségű ország jött létre.
Foch marsall, az antant erők főparancsnoka
Igazságtalansága és a megtorlás mértéke miatt a békediktátumba kódolva volt az új háború lehetősége. Foch marsall, az antant erők főparancsnoka már 1919 júniusában megmondta:
„Ez nem béke, ez egy húsz évre szolgáló fegyverszünet.”
Magyarország a két bécsi döntés után rövid időre visszakapta a magyar többségű elszakított területeket.
Milyen igaza lett. Kétségtelen, hogy a két bécsi döntés (1938 és 1941) egy sokkal igazságosabb, a reális viszonyokat jobban tükröző helyzetet eredményezett.
A konferencián Magyarországnak nem volt lehetősége érveket hozni a csehszlovák, román és délszláv területi követelések, a hamisított etnikai adatok és kérdőívek ellenében. Az antantnak lényegében semmi másra nem volt szüksége, mint két megbízottra, akik aláírják majd a kész szerződést.
A trianoni aláírás, mozgkép felvétel.
A Nagykövetek Konferenciája május 23-án értesítette a magyar felet az aláírás helyéről és időpontjáról – legkésőbb június 2-án meg kell érkezniük Versailles-ba –, illetve, hogy az aláíró személyeknek kormánytagoknak kell lenniük és miniszteriális aláírás szükséges.
Trianon, 1919 (Joseph Finnemore festménye)
Drasche-Lázár és Benárd Ágost a két magyar aláíró a trianoni asztalnál
A magyar delegáció távozik az aláírás után
Drasche-Lázár Alfréd bár nem a kor legnagyobb politikai szereplője, de igen jól ismert külügyi diplomata, „szürke eminenciás”, aki az I. világháború alatt a Hadi Felügyelő Bizottság „főcenzora”, 1917-ig a magyarországi sajtót ellenőrző és kiadást szabályozó Sajtóalbizottság vezetője volt. A békeszerződés aláírása után a politikától elfordult, íróként, majd az IBUSZ elnökeként tevékenykedik.
Benárd Ágost élete elég kalandos. Orvos, képviselő, az első világégés alatt ötven hónap(!) frontszolgálatot teljesít, később miniszter lesz. A II. világháboru idején egy orvos barátjával elkészítik Szálasi Ferenc elmegyógyászati véleményezését, amiért a nyilas hatalom átvételekor Bécsbe kellett menekülnie, ahol belépett az SS soraiba. A háború után több tárgyalás után tíz év fegyházra ítélik, ahonnan valamilyen „véletlen” folytán egészségi állapotára való tekintettel az ítéletet hat hónapra felfüggesztik, és hazamehet. Nem tért vissza a fegyházba, hanem inkognitóban élt tovább Gábor János álnéven 1969-ig Balatonkenesén.
Elvesztettük területünk kétharmadát, mely Horvátország nélküli 283 ezerről 93 ezer négyzetkilométerre zsugorodott. Elvesztettük lakosságunk kétharmadát, mely 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A magyarság 30%-a ( 3,2 millió ) került kisebbségi sorba, magyarellenes államokban.
| Ausztria : | 4026 km2, | 292ezer | 64.646 | (8,9%) |
| Csehszlovákia: | 63004 km2, | 3,5 millió | 1.074.000 | (30,3%) |
| Szerb-Horvát Szlovén Királyság: | 20.913 km2 | 1.509 millió | 461.000 | (30,3%) |
| Románia: | 102,724 km2 | 5.257 millió | 1,704.850 | (31,6%) |
Fiume ( 18km2 49.000 lakossal, melynek 13%-a magyar): szabad várossá nyilvánítják, majd 1924-től olasz fennhatóság alá kerül. Csehszlovák–lengyel megállapodás alapján Árva és Szepes vármegyékből 519 km2 49000 lakossal (1% magyar) átkerül Lengyelországba. 1921-ben tárgyalások után elértük, hogy népszavazás útján visszakerült Sopron és 8 környéki falu ( 73% szavazott a maradás mellett.). 1923-ban Somoskő és Somoskőújfalu is visszakerült de a környező bányái nélkül. Vasúthálózatunk 21.000 km-ről 8.000-re csökkent. A Szeged kivételével a legnagyobb vidéki városok, s egyben vasúti csomópontok (Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Temesvár, Brassó, Szabadka) határon kivülre kerültek. Számos szárnyvonal megszűnt. Nem épülhetett egy sinpárnál többet tartalmazó vasúti vonal, és katonai felvonulásra alkalmas közút sem.Elvesztettük nyersanyag forrásaink túlnyomó többségét, míg az ország középső részére koncentrált feldolgozó iparunk kihasználatlan maradt.
Pozsony a várral és a Szent Márton dómmal, a koronázó templommal, ahol 11 magyar királyt és 8 királynét koronáztak meg.
Kassai Dóm. Altemplomában őrzik II. Rákóczi Ferenc egyik fia, anyja Zrínyi Ilona, és Rodostóban meghalt társai Bercsényi Miklós és felesége, Eszterházy Antal tábornok és Sibrik Miklós hamvait.
Kolozsvár, Mátyás király szobrával, mögötte a Szent Mihály-templom
Temesvár, A Dóm és a Szentháromság szobor
Brassó, Fekete -templom
Szabadka. Szecessziós stílusú Raichle palota
Nagy veszteség volt egyetlen tengeri kikötőnk, Fiume elvesztése, mely egyben világkereskedelembe vezető kapu elzárását jelentette. Az 1867-es kiegyezés után óriási fejlesztések (Út, vasút, kikötő, daruk, raktárak) történtek Fiuméban. Az itt lebonyolított áruforgalom 1868-ban 23 millió korona, 1913-ban pedig 478 millió koronavolt (több,mint húszszoros növekedés!)
Fiume, Kikötőváros
Erdély, Gyilkos tó
Bácska, a világ egyik legtermékenyebb földjével.
Döntés született,hogy háborus kártérítésként kell fizetnünk, de ennek értéket csak 1923-ban állapították meg ( 200 millió aranykorona ).
Termőföldjeink több mint 50%-a került az új határokon kívülre. Elvesztettük erdőterületünk 86,6 %-t, ezért papírgyártásunk értéke 1%-ra csökkent.
A román megszállás alatt amit tudtak mindent elvittek, mozdonyokat, vagonokat, mindenféle járművet, gyárak leszerelt gépeit, berendezéseit . A házi állatok mellett még a vetőmagnak félretett termést is magukkal vitték. Takarmányhiány miatt az állattenyésztés is veszélybe került.
A Kárpátok övezte terület egyben vízrajzi egység is, melynek a Duna a fő folyója. Trianon után megszűnt az egységes árvízvédelem lehetősége: gátak karbantartása, árvízveszély előrejelzése.
Nehezített lett a vízi közlekedés és szállítás ( pl fausztatások a Kárpátokból az Alföldre,) Hadkötelezettséget megtiltották. Az önkéntesekből álló hadsereg létszámát 35.000-re korlátozták, és rendvédelmi feladatokat láthatott el. Páncélozott járművek, repülőgépek, hadihajók tiltva voltak.
Nemzetközi politikai lehetőségeinket gúzsba kötötték
A kegyetlen feltételek elfogadását segítette a francia miniszterelnök, Millerand békediktátumhoz csatolt kísérő levele, mely elvileg lehetővé tette későbbi a határmódosítást, ha bebizonyosodik, hogy az nem felel meg a néprajzi és gazdasági szempontoknak. Ez reményt adott a magyaroknak a határrevízióra, egyben előmozdította a szerződés aláírását és Franciaországban és Nagy Britanniában annak ratifikációját.
Ez azonban csak olyan be nem tartott ígéret maradt, ami mögött francia gazdasági érdekek voltak.
Jól tudjuk. Elvesztettük országunk és lakosságunk kétharmadát. Elvesztettük a kincses Kolozsvárt, az Ady által „ Pece-parti Párizsnak” nevezett Nagyváradot, a székelyek hajdan büszke fővárosát, Marosvásárhelyt, a csodás Székelyföldet, Zrínyi Ilona hősiességét őrző Munkácsot, II. Rákóczi Ferenc hamvait befogadó Kassát, Pozsonyt a magyar királyok koronázó templomával, Délvidéket, a termékeny Bácskát, a virágzó Szabadkát.
És legyünk büszkék azokra csodálatos, tragikus vagy dicsőséges, a magyar szívnek oly kedves épületekre, tájakra, kulturális, vagy történelmi emlékhelyekre, az ezeket megőrző emberekre, melyeket a balsorsunk a jelen határokon kívülre szorított.
Magyar az, akinek fáj Trianon, mondja a legtöbbször Illyés Gyulának tulajdonított , de bizonytalan eredetű mondás. Sajnálatos, hogy vannak olyan magyar állampolgárok, akik kirekesztenék a határon túlra szakadt magyarságot. Ezeknek idézném Théophile Delcassé, a múlt század elején élt francia külügyminiszter szavait:
”Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a nyakán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.” Ezt vésse mindenki az agyába, és erre tanítsa a gyermekeit is.”